Fogyás a Dezső Gheével.

Azt, hogy általa szólal meg először a fogyás a Dezső Gheével szabadvers; hogy költészetének külön természeti törvénye, égalja, szókincse van; hogy sötét nézésű és mélyen látó, középkori lélek, látásának csak a festészetben van mása: Brueghel holland kísértetképein; hogy a tudatos intellektus és a vizionárius lélek kettőssége mindig jelen van munkáiban, nem alakít, hanem alkot; hogy antiimpresszionista; hogy költői képei nem hasonlatok, hanem látomások; hogy nem sok témája van, versei egyazon érzésáradásnak egyazon formában való kifejeződései; s végül, hogy külön színként és külön fejezetként áll az új magyar költészetben; a költők költője.

Maga Füst Milán ment az olvasó elébe, és könnyítette meg csokorba gyűjteni ezeket a megállapításokat odacsatolva a kapott kritikák fontosabb részleteit verseskötetéhez, függelékkéntmelyek persze, így — szövegösszefüggésükből kiszakítva, és látszatra rendszertelenül egymás alá másolva — kevesebbet mondanak, mint a maguk helyén: Kosztolányi, Kassák, Komlós Aladár, Radnóti és Vas István egy-egy régi tanulmányában vagy cikkében.

MADÁCH IMRE: AZ ASSZONY TRAGÉDIÁJA - Irodalmi Jelen

Mégis most, hogy a költő műve véglegesen lezárult, és a kritikai megállapítások felett is eltelt 30—50 év, kísérletként induljunk meg a nyomukban: fessünk új portrét Füstről a régi alapozásra.

Általa szólal meg először a magyar vers libre. Persze, korántsem ez a legfontosabb kérdés itt. Éppen azért vegyük előre. Egy világviszonylatban már régóta felmerült technikai-formai újítás magyar meghonosítása természetesen költői érdem — főként attól függően, hogy milyen költő milyen céllal honosította meg. Nem az elsőbbség a döntő például az, hogy Füst-e vagy Kassák — elvégre a költészet mégsem futóversenyhanem az egyéni és az általános költői gyakorlatot illető hasznosság.

De mielőtt erről a Füst Milán-i formaalakítás hasznosságáról beszélnénk, hadd álljon itt az első kétely: csakugyan a szabadvers szólal meg általa? Próbaképp nézzük fogyás a Dezső Gheével meg egy szinte tetszőlegesen választott versének, a Nyilas-havá-nak egy részletét. Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi vidékre, S reggel elhagyom ezt a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit szenvedék: Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán… De jaj halaványan, Sírván jön elém lelkemnek alázata újból… S mint gyenge fogyás a Dezső Gheével, amelyre leszállt az éjszaka baglya, Gyenge a bánatos fogyás a Dezső Gheével és újból, újból lehanyatlik… Szabadvers?

Ma már nekünk, sajátosan szoktatott fülünknek természetesen az. Sokkal kötöttebb ez a forma, semhogy szabadnak nevezhetném. A ritmusképlet a tudatunk szélén lebeg, csak első olvasásra mintha nem volnánk képesek mindig életre hívni. Ám fogyás a Dezső Gheével daktilikus lüktetés kétségtelen.

Úgy tetszik tehát — minél többször ringatózunk Füst sorainak lüktetésén, annál inkább —, hogy nála váltakozó, klasszikus, görög vagy latin alaksejtelmekkel állunk szemben, nem szabadverssel. Igen ám, de a köztudat régóta úgy tartja, hogy a jó szabadversnek éppen ez a jellegzetessége. Ám ami a szabadvers és az alaksejtelmek vegyülésének külföldi szokását illeti, Babits megállapításának nincs teljesen igaza — legalábbis, ha a klasszikus alaksejtelemről beszélünk.

A francia költészetre vonatkoztatva például — honnan a szabadvers hódítása kiindult — bizonyosan nincs, hiszen a klasszikus metrika ott létrehozhatatlan, a hosszú és rövid szótagok képződésének nem lévén a nyelvben a latinnal azonos törvénye.

A francia vers lüktetése mindig egymást követő hangsúlyok zenéje, és sohasem a hosszú és rövid szótagok variációja. Klasszikus alaksejtelemről nem lehet szó — hacsak nem nagyon-nagyon távoliról, a legegyszerűbb fogyás a Dezső Gheével formáknak hangsúlyváltakozásokkal való utánzataként.

Holott, ha nyelvünk szelleme szerint való is a szabadvers rejtett ritmizálása, korántsem ez a klasszicizáló, latinizáló modor a magyar szabadvers fejlődésének egyetlen útja. Elég itt Kassáknak a tízes és húszas években írt verseire utalni, melyek — a maguk avantgarde-tartalmaiknak megfelelően — mit sem merítettek legalábbis tudatosan nem a klasszikus vagy nyugat-európai metrumokból.

De a verselés kérdésén egyelőre túllépve, hajoljunk most már valamelyest közelebb Füst Milán költői világához.

• Nagy fogyikönyv Horváth Ildikó Zsuzsanna pdf - treprotitow
• Legjobb fogyás kiegészítő a menopauza
• Richárd Botlik István Sándor dr.
• Arab közvetítő tárgyal a túszok kiszabadításáról 4.
• Részletes tartalommutató Dr.

Költészetének külön törvénye, égalja, szókincse van. Ilyesmit csaknem minden nagy költőről meg lehet állapítani. Elmondhatnánk Balassiról éppúgy, mint Vörösmartyról, Adyról stb. Persze Kosztolányi jól tudta ezt: azért mondta ki Füstről, hogy fémjelezze.

De nyilván nemcsak azért mondta. Füst világának csakugyan külön törvénye van, s az se puszta stiláris fordulat, hogy törvényeihez mért, már-már külön szókincse. Ennek a világnak egyik jellemzője a különösség, s ezt szokták is általában hangsúlyozni.

Különösség, vagyis hogy se tájainak, se alakjainak nem lelhetni modelljeit a költő közvetlen környezetében. Füst sohasem beszél arról, amit látott erre később még vissza kell térnünkvagy legalábbis sohasem fogunk ráismerni a versbeli képről fogyás a Dezső Gheével konkrét, valóságos látványra. Stilizációs módszerét hadd érjük tetten egy már-már bizarrságában mulatságos példán, hol az átírás bepillantást enged a műhelybe.

Óda egy elképzelt mesterhez című versének eredeti címe: Óda Móricz Zsigmondhoz. Ezek után pedig mesterdetektív se következtetheti ki a vers anyagából, hogy a megidézett, kinek ódai ünnepléséről szó esik, ki a Mekka felé vándorló zarándokok sokadalmából vagy az éjszaki tájak sárga szántóföldjein ballagó aratók közül néhányat kiemel, és mint az egyiptomi szertartás előírja, a Napnak felmutat, az Móricz Zsigmond!

Hogy is juthatna erre a következtetésre, hiszen, a névtől eltekintve, már az óda eredeti fogalmazásában is hibátlanul működött a stilizáció, amely a különleges, az egzotikum, sőt, a megálmodott egzotikum világában építkezett egyedül otthonosan.

Bőven elmondták, hogyan kel benne életre rendkívüli aprórealitással egy álmodott és sűrített kultúrhistóriai világ: próféták, konkvisztádorok, középkori mesterek, várszolgák, kalmárok, prostituáltak és barátok világa, Mózes és Henrik király, Szent Ferenc és Trisztán.

MADÁCH IMRE: AZ ASSZONY TRAGÉDIÁJA

Kevesebb szó esett arról a természeti törvényről, amely mindezeken uralkodik. Pedig itt, ebben a dús, életteli, tobzódó szellemi karneválban egy törvény van csupán, mintegy százszorosára növelt nehézségi erő: az elmúlás. Középkori lélek… látásának csak a festészetben van mása: Brueghel holland kísértetképein. Komlós Aladár. S ha már itt tartunk, a füsti alaptörvénynél: az elmúlásnál, nézzünk szembe azzal, csakugyan középkori lélek-e, aki a halál uralma alatt, mintegy köpenyének árnyékában látja az egész világot.

Ez a hasonlat, hogy középkori és a másik, a belőle sarjadt, hogy bruegheli, különben végigkísért Karinthytól és Nagy Zoltántól kezdve csaknem az összes Füstről szóló íráson. S már csak azért is, hogy némileg ideidézzük Füst Milán csodálatos hangulatteremtő erejét, bizonyítsuk néhány idézettel, hogy látszatra mindkét megállapítás mennyire indokolt. S kik ettek Szilveszterkor májat és diót, És puttonyból kik ettek szép gyümölcsöket: A lelkük vízfenéken alszik, mint a hal.

Duzzadó, életteli kép, tobzódó színek, ízek — s felettük a fekete köpenyű csontváz érzékletes képében repked a halál: persze hogy középkor, persze, hogy Brueghel. És nemcsak itt, a régi versek között, hanem a húsz évvel később közöltekben is. A Köd előttem, köd utánam így indul: Mint akit hordó tetején a saját horkolása ébreszt, Nem tudja, mint kerűlt oda, Körötte pókok, dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is… Úgy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok… A Fogyás a Dezső Gheével a rémületről pedig így: Panyókára vetett köpenyemen violaszínű sujtás, S a lovasok könnyű bánatával fogyás osce állomás Kocogtam nemrég társaimmal, hogy a békekötés első híre jött, Madrid felé.

Csakhogy éppen az idézetek abbahagyhatatlan áradása a gyanút keltő. Mert bármelyik versét vegyük fogyás a Dezső Gheével vizsgálat alá, csaknem kivétel nélkül felfedezhetjük az itt tetten ért jegyeket: egyfelől azt, hogy a költő kultúrhistóriai álarcot öltött magára, és az alól, annak nevében beszél hozzánk, másfelől pedig azt, hogy az élet harsányan érzékletes megelevenítésével ellenpontozza az elmúlás miatti kétségbeesését. Igaz, a kultúrhistóriai álarcok között ez az álom-középkori meglehetősen gyakori, de szép számmal jelenik meg mellette, ugyanolyan hangsúllyal, ugyanolyan leíró módszerrel a bibliai, a görög, a latin, az egyiptomi, sőt, kanadai vagy észak-amerikai is.

A fürdőző Zsuzsannát megleső agg éppúgy szóhoz jut itt, mint az Oidipuszt siratók kórusa vagy a pártfogójához esengő latin költő. Arról pedig szó sincs, hogy a halálfélelemnek, kárhozatnak és üdvözülésnek speciálisan középkori szoros kapcsoltságát Füst szemléletében fellelhetnénk.

Nem és nem. Hogy itt valami hiátus van a tények és a kritikai megállapítások között, azt már A bogyók segítik a fogyásban Gábor is észrevette, ha némi lekicsinylő kézlegyintéssel tette is szóvá.

Halász Gábor hasonlatán érdemes elgondolkoznunk.

Az 5. Kolozsvári Magyar Napok műsorfüzete by Kolozsvári Magyar Napok - Issuu

De hogy ne a hasonlatok bizonytalan és költőibb területén közelítsük meg Füst Milán hatalmas újdonságát, beszéljünk a lehető legegyszerűbben. A tévesen középkoriságnak nevezett kultúrhistóriai álarcviseléssel ugyanis Füst elképesztő korán, a tízes években felfedezte a XX. Kitalálta, vagy a klasszikusok, s főként a latinok nyomán felújította a személytelen lírát, mely a korábban divatozó, romantikus én-felnagyítással tökéletes ellentétben volt.

Gyakran idézőjelbe is teszi az egész verset, de ha nincs is abban, s ha a cím sem utal fogyás a Dezső Gheével, hogy más beszél itt, akkor is valójában idézőjelben olvashatjuk, mert ez a lírai ént szerepekbe bújtató költészet, összekapcsolódva a valóságnak azzal a stilizációjával, amelyről már beszéltünk, egészében idézőjelben van.

Füst Milán személytelensége ugyanis bármennyire rokon akár a klasszikus, akár a modern költő, egy T. Eliot, egy Saint-John Perse tartózkodó, lefogott, antiromantikus személytelenségével, távolról sem azonos vele. Ő még nyakig ül a szecesszióban. Ha el is hárítja magától kora nem egy költői divatját, például a kitárulkozást vagy a pillanatnyi ihlet hasznosítását, ízlése fogyás a Dezső Gheével hordja a századelő díszítő stílusát. Az ő személytelensége a színész személytelensége, aki önmagát átengedve, megjátssza a különböző szerepeket.

Füst nagy színész, aránylag sok szerepre képes persze zárt határokon belülés sokat is ad bele páratlan kincseiből, de látni valóan játszik. Ezért van egész költészete idézőjelben.

A tudatos intellektus és a vizionárius lélek kettőssége mindig jelen van munkáiban… nem alakít, hanem alkot… antiimpresszionista. Kassák Lajos. A játék persze vérre megy — mint a nagy színészeknél, nála sem lehet pillanatig kétséges. A személytelen líra a maga lefogottságában ugyanazokról az emberi sebekről és örömökről vall, mint az énjét, egyediségét fitogtató.

Sőt, többnyire az erősebb érzés kívánja meg a tartózkodást. Ízlés kérdése ez, nem is egyedi, hanem korízlésé, mely szükségképpen fordul egyet, ha a kifejezésmód már túlságig kijátszott s hitelét vesztett. S még az is lehet, sőt, korunkra nézve több mint valószínű, hogy a nem felszíni, a filozófiává beérett kívánja meg a személytelent.

Füst Milán verstermő élményei mindenesetre egzisztenciális létélmények: az intellektus meghökkenései a végső kérdések előtt. Olyan élmények, amelyek empirikus tapasztalatok sora után keletkeznek, és az intellektus általánosító, absztrakciós tevékenységének az eredményei. De mégis, minden elvonatkoztatás ellenére, robbanó erejű érzelmi feszültséget tartalmaznak.

Hogyan lehet egy kiáltás, egy jajszó erősségű gondolatot megírni, ez a nagyköltészet örök kérdése — s egyben fogyás a Dezső Gheével feladata, hiszen a sápadt gondolat érzelmi felizzítása egyedül a versben lehetséges; ez rá az egyetlen kohó. Füst Milán egész stilizációs módszerét érthetőbbé teszi talán egy, elismerem, merész feltételezés: rájöhetett arra, hogy az élet adta, véletlen szituációkat, amelyekből egy-egy magas izzású gondolati vers kinőtt, mesterségesen, mintegy a képzelet játékaként létre lehet hozni.

Egy látomás, még ha kitalált is, pótolhatja a ritka és véletlen adta szituációt. Ezzel a módszerrel csaknem minden nagy modern költő él, gondoljunk Rilkére vagy a Hamvazó szerda Eliotjára — sőt a tárgyi költészet hagyományaként a régiek is éltek már valami hasonlóval.

De talán senki a modernek közül nem fogta szituáló látomásait ilyen szorosan a kultúrhistóriai tudásanyag pórázára, nem alkalmazta a kultúranyagot ilyen következetesen az érzéki észlelés elemeinek kirekesztésével.

2. Mit tegyek, amikor megpróbálsz lefogyni
4. Természetesen velük együtt.

Füst nem alakította észleleteit, hanem a látomást intellektuális úton tudásanyaga és képzelete segítségével — maga alkotta-teremtette. S csak amikor már létrejött, akkor hitelesítette — utólag!

Hagyomány és kísérlet

Tudom, merész munkamódszer-rekonstrukció ez, de ha az ember végigfut a verscímeken, amelyek egymás után vetik elé a szituáló fogyás a Dezső Gheével, a korai Egy régi költő műve; Óda a Fejedelemhez címűtől az utolsó versig, az Egy hellenista arab költő búcsúversé-ig, és soha sehol a látomás fogantatásában érzéki, tapasztalati elemet nem talál, vagy azt megtalálni nem képes, ha az ember, már a hitelesítő részelemeket illetően, végigköveti a költő változtatásait, melyeknek alakulását kiadásról kiadásra közli jegyzeteiben az Összes Versek-kötet, s látja a költő keze mozdulását mindig az inkább mellbe vágó kép, a még kihívóbb érzékletesség és zenei szuggesztivitás irányában, akkor mindenképpen olyan kérdések elé kerül, amelyek magyarázatot kívánnak.

Olyan kérdések elé, amelyeket válaszolatlanul hagyva, Füst Milán költészetét megérteni nem lehet. Az előbbiek erősítésére: gondolja meg az olvasó, vajon nem a harsogó couleur locale és a daktilus zenei szuggesztivitása kedvéért került-e Móricz Zsigmond neve helyébe a kitalált latin név: Borzippa szülötte, Menénusz? Ám legyen e feltételezés téves, legyen rágalom Füst Milán látomásainak pusztán intellektuális fogantatása, érzékletességének spekulatív, művi keletkezése fogyás a Dezső Gheével egyik módszer sem fogyás a Dezső Gheével a modern költészet nagyjaitól —, adjunk a kérdésre egy másik, kevésbé végletes választ.

Antiimpresszionista — olyasfajta döntő fogalom ez a modern költészet történetében, mint a fogyás a Dezső Gheével kimondott, és a Füst által csaknem sikerrel megvalósított személytelenség.

Már-már új időszámítást kezdeményez a felbukkanása. Hozzá vagyunk szokva még ma is az impresszionista, a pillanatnyi élményből fakadó költészethez. Leegyszerűsített sablonja az, hogy a költőn valami átfut — érzés, gondolat —, s azt gyorsan leírja. Persze, vigyázzunk: az Über allen Gipfeln remekmű, ha a pillanat szülötte is. Az azonban mégis tény, hogy az egyszeri élményből fakadt versek legnagyobb része a világ és a lélek felszínét mutatja — az is érdekes téma —, s nemigen jut el az ember és a kor tartalmasabb, gondolatibb vagy érzelmileg mélyebb átvilágításáig.

Az intellektuálisabb, modern költő viszont elraktározza, sűríti élményeit, és sok-sok élményből kialakult fogyás a Dezső Gheével tapasztalatát préseli bele nagyobb versvállalkozásaiba. Nem a zsírégető csavar írja, és nem a pillanatnak. Persze, ezzel elvontság és érzékletesség küzdőtere lesz a vers, mely csak akkor sikeres, ha mindkettő győztes marad. Füst elutasítja magától az impressziót mint a versélmény alapját, ő, mint mondottuk, tapasztalatsorok után létrejött, elvont életigazságokat akar kifejezni, de mert az impresszionizmus korában antiimpresszionista pionírként!

Emellett úgy igaz, hogy a költői képzelet többnyire elevenebb képet fest a valóságnál, mert mint a lencse fókusza, felnagyítja és elkülöníti azt, ami máskülönben dolgok szövevényébe zárva áll. De lépjünk tovább, s időzzünk valamelyest még fogyás a Dezső Gheével vers megvalósítását szolgáló részletelemeknél.

Költői képei nem hasonlatok, hanem látomások. Világa: érzéki kísértetvilág. Vas István. Ezzel nagyjából ugyanazt mondja Vas István — persze, sokkal-sokkal előttünk —, amit az imént elmondottunk. A részletek is látomások. Sőt, továbbmegy: egy kísértetvilág egymást váltó, torlódó képei, melyek mellett sebesen ránt el a vers szellemvasútja. Mennyi példát lehetne erre idézni, de inkább csak utaljunk a már idézett A részeg kalmár-ra és az Egy bánatos kísértet panaszá-ra mindegyikben a költői kép bizony nem hasonlat, hanem látomáss csupáncsak egy újjal erősítsük meg ezt a sort, hogy mégis helyet, teret adjunk a Füst Milán-i vízió roppant szuggesztivitásának: Hallgass rám oh ifjúság.

Volt egy öreg görög egykor Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjúságát visszakövetelvén Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni. Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, — ősz haját verte a szél is S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. Mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendűltek a dombok S az fogyás a Dezső Gheével kos is felemelte rá a fejét. A különleges csak az, hogy a képek látomásos kísértetjárása mellett van ennek a költészetnek egy szerényen meghúzódó hasonlatanyaga is, amely, úgy mondhatnám, ha valamivel, hát köznapiságával tüntet.

Ez a hasonlatanyag a fogyás a Dezső Gheével örök, agyonjátszott kelléktárából merít.

Nagy fogyikönyv Horváth Ildikó Zsuzsanna pdf - treprotitow

A gyanakvó olvasó már nyilván gyanítja, és igaza van: ez is kultúrhistóriai anyag: tudatos visszanyúlás a klasszikus, főleg a latin költészethez. Némileg megcsavarva, modernizálva éppúgy, mint a latin forma vagy a latin személytelenség esetében. Ahogy ugyanilyen modernizált antikvitás bujkál, majd mindjárt látni fogjuk, a Füst Milán-i költészet alapmondanivalóiban is.

Nem sok témája van, versei egyazon érzésáradásnak egyazon formában való kifejeződései. Annyit kerülgettük eddig, foglaljuk össze hát végezetül, amennyire lehet, a fogyás a Dezső Gheével érzékletességére és érzelmi intenzitására is tekintettel, mi vagy miféle az a látomásokat igénylő, filozofikus mondanivaló, amely Füst Milán költészetének állandó témája?

Milyen tapasztalat, milyen gondolatsor okozza örökös nyugtalan keringését, mint mondottuk, a lét végső fogyás a Dezső Gheével körül? Az elmúlás puszta tudata, állandó jelenlétének tapasztalata volna csupán, amelyet éppúgy, mint Horatius, latinos szentenciákban fejez ki? Mert mindennek mi él — A sorsa meg van írva, el kell múlnia.

Nem, Füst szemlélete latin mintáinál tragikusabb. S nem a rezignált megállapítás hűvösségével beszél, hanem az átélés fokán újra és fogyás a Dezső Gheével mutatja a folyamatot:.